Joseph Gabler

1737-ben írta alá azt a szerződést, melyben vállalja, hogy a weingarteni bazilikában, azaz a bencés kolostor nagytemplomában két orgonát épít fel. Az egyik egy nagyorgona, a másik egy kisebb, ún. karorgona. A munka lassan haladt, Gabler újabb és újabb ötletekkel állt elő. Két év múlva új szerződés jött létre, rá két évre megint egy új, 1745-ben a negyedik, ezúttal a végleges.

A harmadik szerződésben különös summázatra bukkanunk. A nagyobbik hangszerbe 76 regisztert, 6666 síppal, a kisebbikbe 24 regisztert 2222 síppal tervezett a mester. Összesen 100 regiszter, 8888 síppal. Megváltoztatva a megváltoztatandókat, mintha Gabler Dante Isteni színjátékát akarta volna fölépíteni két orgona alakjában. 

Az orgonaépítés egyik legnehezebb feladata azoknak a sípoknak az elkészítése, melyek valamilyen hangot, hangszert utánoznak. Ezek között is a legkülönlegesebb feladat az emberi hang utánzására hivatott sípsor, a vox humana elkészítése. Gabler évekig kísérletezett azon, hogy a sípsor a legtökéletesebben utánozza az emberi hangot. Különböző fa- és fémanyagokkal próbálkozott, mígnem megtalálta a megfelelő hangzást.

A legenda szerint, mikor először szólalt meg a már felépült nagyobbik hangszerben a vox humana éneke, a szerzetesek annyira megdöbbentek, hogy a sípokat hallva nem a jámbor áhítatnak adták át magukat, hanem rettegésükben azt sugdosták egymásnak, hogy ez csakis az Ördög regisztere lehet, és Gabler afféle orgonás Faustként nyilván paktumot kötött az Ördöggel. Az apát arra kötelezte Gablert, hogy pusztítsa el az ördögi sípsort, és készítsen helyette másikat. A mester nem ellenkezett, kicserélte a régi regisztert egy újjal. Hogy Gabler valóban paktumot kötött-e az Ördöggel, máig rejtély marad, még azoknak is, akik hisznek az efféle paktumokban, ahogyan az is, miképp szólhatott - ha egyáltalán létezett - az első vox humana. Ám ez a feltételezett második a mai napig elkápráztatja a hallgatóságot a weingarteni bazilika boltívei alatt.